Wellness élmény a Rudas fürdőben

Ha a Rudas Fürdő neve felmerül, akkor az ember rögtön arra gondol, hogy ez egy gyógyvizű medencékkel rendelkező jellegzetes török fürdő, ahol még mindig meg van annak a hagyománya, hogy bizonyos napokon csak a férfiak, más napokon csak a hölgyek léphetnek be a fürdőbe. Ha viszont most úgy határoznánk, hogy a Rudast választjuk kikapcsolódásunk helyszínéül, igen csak meglepődnénk, milyen kép is várja az odaérkezőket.

A Budapest legmelegebb vizű gyógymedencéjével rendelkező fürdő az elmúlt évtizedekben méltatlanul rossz állapotban várta, hogy sor kerülhessen a felújítására. 2012-ben kezdődhetett meg a rekonstrukció, melynek eredményeként először a homlokzat és a tetőszerkezet készült el, majd a déli szárny felújításával folytatódtak a munkálatok. Mostanra elmondható, hogy a Rudas fürdő nem csak a gyógyulni vágyók kedvelt helye, hanem az új wellness rész átadásával mindazoknak feltöltődést, vizi élményt nyújt, akik inkább az élményfürdőzésre vágynak.

A fürdőbe lépve a földszinti medencetérben két közepes méretű és két kisebb (merülő) medencét alakítottak ki. Szakítva a megszokott hagyományos kék színnel, ezek a medencék piros, illetve márványszürke színekben pompáznak. A meglévő uszoda és e medencetér között közvetlen átjárási lehetőséget is kialakítottak. Az emeleten egy 232 m2 területű étterem várja a vendégeket, mely nem csak a fürdőző vendégek előtt áll nyitva, hanem ha valaki úgy dönt, hogy csak vacsorázni szeretne valami finomat, akkor azt itt megteheti. Az ízletes ételekről Kovács Lázár séf gondoskodik, aki a fürdő török kori múltjára tekintettel az ételsorban mind a magyar, mind pedig a török konyhát ötvözi. Külön érdekesség még, hogy az ételek elkészítésénél a fürdő közelében feltörő meleg vizű források közül a Juventus forrás vizét használja fel.

Az étteremből kijuthatunk a tetőteraszra, ahol napozóterasz és egy 36 fokos vizű jacuzzi üzemel. Az itt található medencéből páratlan kilátás nyílik a Dunára, a Parlamentre és Pest más épületeire.

A szaunázás szerelmeseinek sem kell már sokáig várniuk, még az idei évben átadják a fürdő új szaunavilága.

Az új wellness részleg minden nap este 20.00 óráig tart nyitva és koedukált a hét minden napján. A gőzfürdő részben azonban még mindig figyelni kell arra, hogy hétköznapokon mikor látogathatják a hölgyek és mikor az urak a fürdőt. Hétvégén viszont bárki előtt nyitva áll a Rudas fürdő minden egysége, és a fiataloknak is kedvezve éjszakai fürdőzésre várják a vendégeket.