Gyula – a történelmi fürdőváros

Gyula városa az Alföld dél-keleti részén, a Fehér-Körös bal partján található, közvetlenül a román határ mellett. Elhelyezkedésére jellemző, hogy Magyarország legmélyebben fekvő területén, nyolcvannyolc méter tengerszint feletti magasságban, sík vidéken fekszik.

A Fehér- és a Fekete-Körös Magyarország legtisztább vizű folyói közé tartoznak; az itt található folyópartok, erdők – amelyeket mára védett területekké minősítettek – különösen szépek. Maga a város sok parkjával, műemlékével, valamint hangulatos utcáival, és nem utolsó sorban világhírű fürdőváros-jellegével jelentős turisztikai szereppel bír a békési kistérségben.

A fürdő története

A gyulai Várfürdő az egykori Almásy-kastély 8,5 hektáros parkjában található, mely ma természetvédelmi terület. A lenyűgöző szépségű parkban 300 évnél öregebb kocsányos tölgyek, 50 fajta örökzöld és 200 fajta lombhullató fa és cserje bűvöli el a látogatókat. A buja és gondozott növénytársulásnak köszönhetően a fürdő parkjának különleges mikroklímája van. Gyula szülötte, a híres zeneszerző Erkel Ferenc az Almásy család közeli jóbarátja volt. Erkel a nyarak nagy részét Gyulán töltötte. A kastélypark árnyékot adó fái alatt írta nagy művét a Bánk bánt. A legenda szerint egy mezei juhar volt Erkel kedvenc fája, melynek elkorhadt törzse a mai napig megtekinthető a parkban.

Gyula  városában már 1518-ban építettek egy fürdőt, amit a törökök továbbfejlesztettek. Ez a XVII. században többször is leégett, fürdő céljára nem is építették újjá. A városnak új gőzfürdőt 1887-ben építettek, de már az 1930-as években képtelen volt a megnövekedett igényeket ellátni. Ekkor felvetődött egy új fürdő építésének a gondolata. A város akkori vezetői igen jó érzékkel már akkor a fürdő mai területét szemelték ki, és tartották a legalkalmasabbnak. Azonban a magántulajdonban lévő ingatlant nem tudta a város megszerezni. Az 1950-es évek közepére az elavult gőzfürdő annyira tönkrement, hogy a város bezáratta, de így a gyulaiak fürdő nélkül maradtak. Az 50-es évek végére azonban már sikerült megszerezni a kiszemelt területet, ahol 1959-ben fúrták az első kutat, és építették meg az első medencét. Azóta folyamatosan bővül a fürdő strand- és gyógymedencékkel, olimpiai méretű versenyuszodával, gyermeklubickolókkal, gyógyászati részleggel, szaunavilággal. A Várfürdőt az egészségügyi miniszter 1970-ben gyógyfürdővé nyilvánította. Ma már az ország egyik legszebb fürdőjeként tartják számon.

A Várfürdő

A fürdő 5000 négyzetméter vízfelülettel, 19 fedett- illetve szabadtéri medencével büszkélkedik. A különböző gyógy- és élmény medencék, a télen is használható 50 méteres versenyuszoda mellett a gyerekek külön víziparadicsom, a felnőttek a Wellness Centrum és a Castello Szaunapark szolgáltatásait élvezhetik. A 2005 méter mélyből feltörő 72 Celsius fokos gyógyvíz mellett, a Várfürdő 2000 négyzetméteren működő gyógyászati részlege, illetve a reumatológia szakrendelés biztosítja a vendégek szakszerű gyógykezelését.

Javallatok

  • mozgásszervi, reumatikus panaszok
  • kopásos gerinc- és helyi idegfájdalmak
  • balesetek és műtétek utáni rehabilitáció
  • gyulladásos nőgyógyászati panaszok, meddőség
  • spondylosis, spondylarthrosis(csigolyaízületek merevsége)
  • discopatia(porckorong elváltozások)
  • paravertebrális myalgia(gerinc melletti izomfájdalom)
  • cervicobrachialgia(karidegzsába)
  • lumboischialgia(ülőidegzsába)
  • intercostalis neuralgia(bordák közötti ideg eredetű fájdalom)
  • migraine cervicalis
  • neuralgia occipitalis
  • arthrosis et contractura coxae(csípőízületi kopás zsugorodással)
  • arthrosis et contractura genus(térdízületi kopás, zsugorodás)

Ellenjavallatok

  • Rosszindulatú daganatos betegségek
  • Terhesség
  • Magasvérnyomás,
  • Fertőző betegségek

Gyógyvíz összetevői

Jellegzetesen barnás alkáli-hidrogén-karbonátos, kloridos gyógyvíz.

A Várfürdő termálvizének vegyi összetétele:

Kálium, Nátrium

K+, Na+

683,0 mg/l

Ammónium

NH4+

5,2mg/l

Kalcium

Ca2+

10,7 mg/l

Magnézium

Mg2+

1,3 mg/l

Vas

Fe2+

0,1 mg/l

 

KATIONOK

700,3 mg/l

 

 

 

Hidrokarbonát

HCO3

1708,8 mg/l

Nitrát

NO3

Ø

Klorid

Cl-

88,0 mg/l

Bromid

Br-

0,1 mg/l

Fluorid

F -

1,0 mg/l

Jodid

I-

0,4 mg/l

Szulfát

SO42-

12,8 mg/l

Foszfát

PO43-

1,0 mg/l

 

ANIONOK

1811,3 mg/l

 

 

 

pH

 

7,95

Szabad szénsav

CO2

35,0 mg/l

Metaborsav

HBO2

15,0 mg/l

Metakovasav

H2SiO3

70,0 mg/l

 

 

Látnivalók

A Várfürdőn kívül Gyula számos látnivalóval várja a látogatókat. A gyulai vár Európa egyetlen ilyen épen maradt síkvidéki téglavára, amely a XIV-XV. században épült gótikus stílusban. Falai között múzeum és várszínház működik. Erkel Ferenc rajongóinek feltétlenül ajánljuk az Erkel Emlékház meglátogatását, ahol rengeteg érdekes információt, dokumentumot találhatnak az egyik legnagyobb magyar zeneszerző életéről és munkásságáról.
A Gyula határában természetvédelmi területté nyilvánított pusztán található a gyulai parasztok önkéntes adományaiból létrehozott Tanyamúzeum, melynek közel 2000 darabos gyűjteménye a századfordulón és a század első felében élő parasztok életét és termelési kultúráját mutatja be. A múzeum egész napos programot kínál: lovaglás, kocsikázás, csikós bemutató, méneshajtás, versenylovak, szürkemarhák, bivalyok, juhok, háziállatok megtekintése, lovasoktatás, gyalogtúra, tájjelegű ételek kóstolója.

A gyulai rendezvénynaptárban az év minden hónapjában található egy nagyszabású rendezvény: februárban a Reneszánsz Karnevál, ami után márciusban a Közép-Békési Tavaszi Fesztivál következik. Áprilisban kerül megrendezésre a Gyula napok, valamint nemzetközi Kisüsti Pálinkafesztivál és Böllér napok is. A Virágok vasárnapja és Végvári Pünkösd májusban, a Gyulai zenei napok júniusban, míg Körösvölgyi sokadalom, a Várszínház Összművészeti Fesztivál, a Tarhonya Fesztivál, valamint a Végvári Esték, és a Minden Magyarok Táncfesztiválja, júliusban és augusztusban. 2007-ben első alkalommal rendezték meg a gyulai sörfesztivált (szeptember). Az év utolsó hónapjaiban kerül megrendezésre az Erkel Művészeti napok (november), melynek keretein belül koncertek, felvonulások, középkori lovagi torna, játékos vetélkedők, népi iparművész kirakodóvásár várja a városba látogatókat.

A sportkedvelők sem unatkozhatnak Gyulán, hiszen a Várfürdőben, a Sporttelepen és a városi Tornacsarnokban rengeteg sportprogram és verseny várja őket. Az egyik ilyen nagyszabású rendezvény, az évről évre visszatérő Országos Salakmotor Verseny. Akik viszont inkább a négy kerékhez ragaszkodnak, aktív időtöltésnek választhatják a gokartozást a Gyula és Békéscsaba között található gokart pályán.

Gyula számos gasztronómiai különlegességgel is dicsekedhet. A csemegepaprikával készülő hagyományos Gyulai páros szárazkolbász mellett 1968-ban kezdték el gyártani a csípős paprikával ízesített Csabai kolbászt. A Csabai és természetesen a Gyulai kolbász is földrajzi eredetvédelemmel rendelkező Hungarikum, amelyek magyar alapanyagból készülő kiváló minőségű szárazkolbászok.

A műemléki megítélés szerint a Dél-Alföld legértékesebb emeletes polgárházának földszintjén üzemel Magyarország második legrégebbi alapítású és működő cukrászdája, Gyula város történetének beszédes tanúja. 1840-ben nyitotta meg kapuit, jelentősen hozzájárulva a város társasági életének fellendüléséhez. Szalonjait ma is a reformkor hangulata lengi át. Az eredeti használati eszközökkel felszerelt cukrászműhelynek, amely ma cukrászműhely-múzeumként üzemel, Salis András cukrászmester volt az alapítója. A műhelyben cukorkák különböző fajtáit, fagylaltot, parfét, teasüteményeket, kelt-és vajastésztákat készítettek, és a fennmaradt ónformák megőrizték a fagylalt- és parfé csendéletek nagy divatját. A tökéletes anyag és magas szakmai felkészültség eredménye a Százéves Cukrászda mai kínálata is; a süteményeken, tortákon, parfékon túl a kézműves bonbon, amely készülhet nugáttal, vagy töltve, a trüffelek, az alkoholban érlelt gyümölcsöket tartalmazó különlegességek, a magyar specialitásként készülő grillázsos bonbonok, valamint az ostyát és marcipánt tartalmazó bonbonok.

A kolbász és a sütemények mellett a gyulai pálinkát is meg kell kóstolni. Ezen nemes ital tiszteletére minden év áprilisában fesztivált szerveznek Gyulán, ahol a pálinkafőzők egy verseny keretében megmérkőznek, hogy eldöntsék, ki főzi a legjobb pálinkát a vidéken. A rangos eseményt immár a világ harmadik legnagyobb, ilyen típusú megmérettetéseként emlegetik.

Tudta-e Ön?

  • A gyulai vár Európa legszebb állapotban megmaradt gótikus stílusban épült síkvidéki téglavára.
  • A magyar Himnusz megzenésítője és a Bánk Bán című nemzeti operánk alkotója,  Erkel Ferenc Gyula város szülötte.
  • A gyulai víz alkáli-hidrogén-karbonátos 72 C hőfokú gyógyvíz.
  • A nevezetes Százéves Cukrászda bonbonjai mind kézműves termékek.
  • A gyulai várban működik 1964 óta minden nyáron a Gyulai Várszínház.
  • Gyulán rendezik meg minden évben a Nemzetközi Pálinkafesztivált, ahol a legjobb házifőzésű pálinkákat kóstolhatjuk, sőt a pálinkák versenye is itt zajlik.